Balás Gábor

Gyergyószentmiklós, 1909. november 7. – Budapest, 1995. január 6.

jogtörténész, székely író

Gyergyószentmiklóson született, de a család gyergyóremetei származású. Budapesten, Párizsban és Berlinben tanult. Katonai szolgálata során 1928. október 1. és 1929. október 1. között egyévi önkéntes katonai szolgálatot teljesített közlegényként, majd tizedesként a magyar királyi 1. honvéd tábori tüzérosztálynál. Ügyvédi diplomát szerzett 1931-ben, 1937-ben Budapest tiszti ügyészségénél helyezkedett el. 1939. március 1. és 1939. július 1. között a felderítő és lehallgató feladatokat is ellátó magyar királyi 101. honvéd híradózászlóaljnál szolgált Budapesten tartalékos hadnagyként, mivel németül, románul és angolul beszélt, írt és fogalmazott, franciául és olaszul beszélt, bolgárul pedig olvasott. 1942. november 15-ével áthelyezték a Don mellett harcoló 2. magyar hadsereg 23. könnyűhadosztályához olasz összekötőtisztnek. A világháború után 1947-ben főügyész helyettesnek nevezték ki. 1946. május 28-án az Országházban tartotta első ülését az a szakértői csoport, mely megvitatta a székely autonómia tárgyalási tervezetét. A székely származású Balás Gábor, valamint a nagyváradi Hegedűs Nándor szükségesnek tartották a végleges változat kidolgozását. Az ülést végül azzal zárták le, hogy felállítottak egy szövegező bizottságot, melynek Flachbart Ernő, Gajzágó László, Balás Gábor és Hegedűs Nándor lettek a tagjai. A szövegező bizottság először elkészített egy teljesebb változatot, amelyet aztán betekintés végett megküldtek az egyes tárcák képviselőinek, akik véleményezték azt. Fővárosi szolgálata alatt szakkönyvet írt a kisajátítási jogról. 1947-ben három kötetben megírja Erdély jogtörténetét.

Számos nemzetközi kongresszuson tartott jogtörténeti előadásokat. 1963-tól a Tanácsi Építő felelős lapszerkesztője. Műfordító munkája is jelentős. Csaknem száz nyelv irodalmából jelentek meg versfordításai. Gyergyói ihletésű meséit székely nyelvjárásban írta. Legjelentősebb munkája a Székelyek nyomában című műve. Társszerzője a Székely Művelődés évszázadai, az Utazások Erdélyben és a Panoráma Románia Útikönyvének.

Ősi írásunkat, a rovás-írást is tanulmányozta és fejtette. Több helytálló megfejtése ismert, amelyekkel a VIII-IX. századokból származó régészeti leletek tulajdonosainak magyar voltát igazolta a kétkedők előtt. 1988-ban összeállította azt a rovás ábécét, amelynek rovásos címe "megújított székely rovásírás" lett.

"Székélységből nőtt a csontom, amikén a fejem hordom. Amig élek, székely vagyok, méghalva és az maradok. Ki népéért mit sem tészén, abból pedig csak por lészén." Balás Gábor

Alapító tagja az 1983-ban alakult Budapest és környéke Székelykörnek. 1996-ban a remetei Cseres Tibor Közművelődési Egyesület és a Budapesti Székelykör írói, történészi munkájának elismeréseként emléktáblát helyezett el a gyergyóremetei községi Művelődési Ház épületén,amely 2007 óta az ő nevét viseli.

Művei

  • Erdély jókora jogtörténete 1540-ig. (I. kötet). Magyar Jogász Szövetség. Állam- és Jogtörténeti Bizottság. 1977;

  • Erdély jókora jogtörténete 1540-1849 közti korra. (II. kötet). Magyar Jogász Szövetség. Állam- és Jogtörténeti Bizottság. 1979;

  • Utazások Erdélyben (társszerkesztő Mátyás Vilmos) Panoráma kiadó. Budapest, 1981;

  • Erdély jókora jogtörténete 1849-1947. (III. kötet). Magyar Jogász Szövetség Állam- és Jogtörténeti Bizottsága. 1982

  • A székelyek nyomában. Panoráma kiadó. Budapest, 1984;

  • A székely művelődés évszázadai (szerk. Balás Gábor). Panoráma, Budapest, 1988;

  • Székelyek alakultak s alkottak. Magyar Történelmi Tanulmányok 1. Züruch, 1993;

Last updated