Orbán János

Székelyudvarhely, 1879. december 26. – Székelyudvarhely, 1959. március 20.

közíró, helytörténész, népnevelő

Középiskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, s a gyulafehérvári Római Katolikus Főgimnáziumban fejezte be. A teológia elvégeztével pappá szentelték 1900-ban. Káplán Torján és Piskin, plébános Vágáson, majd Székelykeresztúron főesperes. 1922 és 1924 között hittant tanított a tanítóképzőben. Fél századon át tevékenykedett a népnevelés, közoktatás és közélet terén nyugalomba vonulásáig, bátran hirdetve a népek közti bizalom szükségét. Írásait, vitacikkeit a Pásztortűz, Székely Közélet, Hírnök, Erdélyi Tudósító közölte. Benedek Elek Cimborájának lelkes támogatója volt. Összegyűjtötte azokat a Petőfi-emlékeket, legendákat, melyeket a szájhagyomány Székelykeresztúron megőrzött. Egy regényt is írt, amelyben a Csíki Magánjavak kezelésével kapcsolatos visszaéléseket leplezte le.

Munkái

• A lélek útján. Nyolc konferencia. Székelykeresztúr, 1923;

• Zúg a havas (regény). Déva, 1937;

• Székelykeresztúr története. Kolozsvár, 1943;