Szabó Sámuel

Székelyföldvár, 1829. május 16. - Kolozsvár, 1905. január 1.

tanár, folklór- és néprajzi gyűjtő, gyűjtésszervező

A népköltészet gyűjtésének korai időszakában indított mozgalmat az erdélyi folklórhagyományok felkutatására, a magyar néprajzi kutatások úttörő előfutára. 1829. május 16-án született Székelyföldváron, hol apja gazdatiszt volt. Hét éves korától a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban nevelkedett. Középiskolai tanulmányai utolsó évében az iskolapadból a szabadságharc forgatagába került. Rövid tüzérségi kiképzés után 1849 márciusától részt vett Háromszék önvédelmi harcaiban. A szabadságharc leverése után asztalos-legényként bujkált Gernyeszegen. 1851-1856 között magyarországi nemesi családoknál nevelősködött, a téli hónapokban a pesti egyetemen vegytani, ásványtani, növénytani előadásokat hallgatott. 1856-1858-ban Heidelbergben, Göttingenben és Párizsban tanult, közben beutazta Nyugat-Európát és Angliát. 1857-ben meghívták a marosvásárhelyi református kollégiumba tanárnak, állását azonban csak 1858-ban foglalta el. Tíz évet tanított Marosvásárhelyen, zömében természettudományi tantárgyakat, 1864-től magyar irodalomtörténetet is - elsőként az iskolában. 1866-ban családot alapított, Nagy Péternek, a későbbi erdélyi református püspöknek a leányát vette feleségül. 1868-tól a kolozsvári református kollégiumba kapott kinevezést a természettudományi tantárgyak rendes-, a magyar irodalom helyettes tanáraként. Miután elvégezte a kolozsvári egyetemen a magyar nyelv és irodalom szakot, kizárólag magyartanárként tevékenykedett ugyanebben az iskolában 1883 őszétől 1896-os nyugdíjazásáig.

Népköltészet iránti érdeklődését - Gáspár János gyűjtőmozgalma ismeretében - feltehetően az enyedi kollégiumból vitte magával. Ezt az érdeklődést tovább erősíthették a nyugat-európai népköltészeti mozgalmak, melyekkel külföldi tanulmányai idején találkozhatott, valamint a Gyulai Pálhoz és Arany Jánoshoz fűződő baráti kapcsolatai.

Szabó Sámuel folklórgyűjtéséből alig ismerünk valamit, sokkal jelentősebb gyűjtésszervező és irányító tevékenysége, melynek nyomán a marosvásárhelyi és kolozsvári diákok hatalmas népköltészeti szöveganyagot hordtak össze. Különösen jelentős a marosvásárhelyi diákok 1862-1868 között kibontakozó gyűjtőmozgalma: az erdélyi magyar népköltészet feltárásának korai időszakában folyó intenzív gyűjtőmunka Marosszéket, a Székelyföldnek azt a részét fedezte fel, melynek népköltészete Kriza János művéből, a Vadrózsákból (1863) csaknem teljesen kimaradt. Az önképzőkör keretében folyó, önkéntességen alapuló gyűjtőmunkát Szabó Sámuel úgy irányította, hogy a népköltészet valamennyi műfajára kiterjedt. A korszak népballada iránti fokozott érdeklődése folytán azonban ez a műfaj állt a marosvásárhelyi diákok figyelmének előterében is: a töredékesen fennmaradt gyűjtemény ötven népballadát és epikus éneket tartalmaz, köztük azóta is invariánsként számon tartott darabokat, illetve napjainkig ismeretlen balladatípusokat. Kolozsváron mindössze két tanévben (1882-1884 között) kísérelte meg folklórgyűjtésre fogni tanítványait - ezúttal a magyartanítás keretén belül és a népmesére összpontosítva. A kolozsvári diákok gyűjtését, mely harminckilenc, 2009-ig ismeretlen mesét ölel fel, az teszi jelentőssé, hogy ezek az első híradások az erdélyi népköltészet Székelyföldön kívüli meseanyagáról: ezek között találjuk az első kalotaszegi, szilágysági, mezőségi népmeséket.

Szabó Sámuel figyelme kiterjedt a népszokásokra is. Marosvásárhelyi diákjaival iskolai feladatként számos, a naptári ünnepekhez, az emberélet fordulóihoz, az árucseréhez és a közös munkaalkalmakhoz fűződő népszokást íratott le.

A néprajzi kutatások úttörő előfutáraként 1864-ben háziipari/néprajzi kiállítást rendezett Marosvásárhelyen, melynek anyagát az általa szerkesztett módszertani útmutató alapján hathetes székelyföldi kutatóúton gyűjtötte össze hét diákja segítségével. A honismereti gyűjtők tájékoztatására írt Rövid utasítása arról tanúskodik, hogy a népi kultúrát - először a magyar néphagyományok kutatásának történetében - az anyagi és szellemi kultúra egységében szemlélte. Útmutatója nyomán a 19. század hatvanas éveiben több marosvásárhelyi értelmiségi is foglalkozott a székelység megélhetését biztosító tevékenységek (zöldségtermesztés, fahordás, borvízhordás, szénégetés) néprajzi igényű leírásával.

Szabó Sámuel munkássága a 20. század végéig csaknem ismeretlen volt. Nevét Faragó József egy rövid tanulmánya, valamint az a tucatnyi népballada tartotta fenn, melyeket Arany János lapjában, a Koszorúban hozott nyilvánosságra, s melyek a Magyar Népköltési Gyűjtemény első kötetében (1872) is helyet kaptak. Hagyatéka elkallódott, a diákgyűjtéseknek csak töredékei maradtak fenn. Ezekből állt össze Erdélyi néphagyományok címen az összesítő kritikai kiadás 2009-ben. Élete utolsó másfél évét - 1905. január elsején bekövetkezett haláláig - Kolozsváron bénultan töltötte.

Művei

• Székely népköltemények. I-V. Koszorú I. (1863) I. félév 21. 481-486; II. (1864) I. félév 23. 547-550; II. (1864) I. félév 26. 614-615; II. (1864) II. félév 2. 40-43; III. (1865) I. félév 11. 257.;

• Rövid utasítás tájékozódásul, honismereti adatokat gyűjtők számára. Marosvásárhely, 1864.;

• Erdélyi néphagyományok. 1863-1884. SZABÓ Sámuel és gyűjtői körének szétszórt hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi OLOSZ Katalin. Európai Folklór Intézet-Mentor Kiadó, Budapest-Marosvásárhely, 2009.