Barabás Miklós

Kézdimárkosfalva, 1810. – Budapest, 1898.

festő, a magyar biedermeier festészet legkiválóbb mestere, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja

A székely köznemesi családból származó művész a nagyenyedi kollégiumban tanult, Nagyszebenben, majd Kolozsvárott megismerkedett a miniatűrfestés és a kőrajzolás alapelemeivel és már fiatalon elkezdett arcképfestéssel foglalkozni. 1829 után előbb Bécsben, bécsi képzőművészeti akadémián Gsellhofer mellett kezdett stúdiumokba, melyeket anyagi okok miatt volt kénytelen félbehagyni, majd Kolozsvárott, 1831-től pedig Bukarestben tanult. Ezt az 1830-as évek elején itáliai tanulmányúttal egészítette ki.

Bécsben került kapcsolatba az ott dolgozó Markó Károllyal és Brocky Károllyal. Ezt követően támogatói révén Bukarestbe utazott, ahol portré-megrendelésekből élt. 1834-ben elutazott Itáliába, ahol Velencében William LeightonLeitch skót festő közeli barátja lett. Vele jártabe Bolognát–Firenzét–Rómát–Nápolyt.Első sikerét 1835-ben Pesten mutatta be Veronese „Európa elrablása” című festményéről Velencében készített másolatát. Ettől kezdve állandóan Pesten élt, és az első festő lett, aki kizárólag művészetéből megélt. 1835-ben ismét Bécsbe, majd egy péceli megbízásután Pestre ment, ahol szerencsés ajánlások és támogatások (Bajza József, Toldy Ferenc) révén hamarosan mind a képzőművészeti, mind az irodalmi közéletbe bejáratos lett: sorra kapta az egyre jelentősebb portré megrendeléseket irodalmi személyiségektől, akadémikusoktól (Vörösmarty Mihály, Fáy András, Czuczor Gergely, Széchenyi István, Jósika Miklós, Wesselényi Miklós). Szakmai elismertségét tükrözi, hogy az Akadémia 1836-ban tagjai közé választotta (akadémiai székfoglaló előadását 1859-ben tartotta A festészeti távlattani visszaélések és áltanokról címmel). Az Aurora-kör a nemzeti kultúra elterjesztésében szánt fontos szerepet Barabásnak, ezért olaj-portrék mellett az 1830-as évek végétől grafikai illusztrációkat (arcképeket és kisebbéletképeket)is készített irodalmi és közéleti lapoknak. 1840-ben részt vett az ország első képzőművészeti szakintézményének, a Pesti Műegyletnek a megalapításában, mely rendszeres kiállítási lehetőséget teremtett művészek számára. Ugyanebben az évben véglegesen letelepedett Pesten, és 1841-ben feleségül vette a konstanzi származású Bois de Chesne Zsuzsannát. Noha festészetének legnagyobb részét a portrék teszik ki, több kitűnő tájképeket készített (főként akvarellben) külföldiés magyarországi helyszíneken. Számos finom hangulatú, igazi biedermeier zsánerképet alkotott. Csoportképei közül kiemelkedik A Lánchíd alapkőletétele című alkotás. A jeles történelmi eseményről friss akvarellt 1842-ben, és utóbb, 1858 és 1864 között Sina Simon megrendelésére olajképet készített. Biedermeier zsánerképei a kor kedvelt és jellegzetes alkotásai voltak.

Élete nehéz időszaka volt a Bach-korszak. Az abszolutizmus alatt átmenetileg anyagi nehézségekkel küzdött, rövidebb ideig fényképezéssel, majd oltárképfestéssel foglalkozott. Ugyanakkor szakmai elismertségét jelzi, hogy az 1859-ben alapított Képzőművészeti Társulatnak 1862-től haláláig elnöke volt. Közéletben is részt vett, amikor a kiegyezés évében Pest város képviselőtestületébe választották. A Pesti Műegylet alapító tagja. 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. Önéletrajza kiváló pályarajz és kordokumentum. Műveiből 1948-ban emlékkiállítást rendeztek. Több művét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.

Főbb művei

• Kossuth Lajos arcképe

• Petőfi arcképe

• Bem József arcképe

• A művész három lánykája

• Teleki László

• Teleki József