Györffy Iván

Mócs, 1830. december 28. – Esztergom, 1883. június 16.

primási főtanító, pedagógiai író, a Magyar Enciklopédia társszerzője

A középiskolát Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csiksomlyón, Nagyzebenben és Kolozsváron végezte. Irodalmi működését a Katholikus Néplapban, 1832-ben kezdte. 1848-ban az Ormai Norbert (Norbert Auffenberg)-féle vadászzászlóaljban szolgált és a zsibói fegyverletétel után a Székelyföldre menekül. Sepsiszentivánban (ma Szentivánlaborfalva) 1849. decemberében katolikus kántortanító lesz, majd 1850-ben, Nagyszebenben leteszi az elemi tanítói vizsgát és a nagyszebeni császári és királyi helytartóságtól, mivel akkor Erdélyben nem volt tanítóképző-intézet oklevelet nyer. Innét három év múlva Gyulafehérvárra a püspöki székesegyház karmesterének hívták meg és ott hét évig működik, ezután Kézdizentlélekre érkezik kántortanítónak, ahonnét egy év múlva Erzsébetvárosba megy, hol másfélévet tölt, majd 1862-ben pedig Zentára választják meg tanárnak. Tanodai Lapokban közöl 1866-ban és 1868-ban, a gyulafejérvári Egyházi és Iskolai Hetilapba 1867-ben. 1867-ben Simor János esztergomi érsek, hercegprimás primási tanítónak hivja Esztergomba, ahol a prímási gyakorlóiskola főtanára lesz. Az Esztergomi Közlönybe közöl 1868-ban: Tafener János tanító emlékezete, az Autonomiába 1869-ben, a Néptanítók Lapjába 1869–1870., a Néptanodába 1871-ben, a Hargitába 1872-ben, a szatmári Népiskolába 1872–1875 ír. Kemény Zsigmond társaság alakulásakor, 1876-ban megválasztja rendes tagjának. A Pesti Naplóba, az Esztergom és Vidékébe 1876-ban ír: Felhivás az Eötvös-alap tárgyában, a Magyar Koronába 1878-ban: A tanítók érdekében a nemzet érdekeért.Esztergomban 4000 kötetből álló kölcsön-könyvtárt létesített. A székesfejérvári országos kiállításon 1879-ben tankönyvei és tanszerei bronzérmet nyertek. Székely-magyar nyelvészeti gyűjteményével, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia az özvegyétől vásárolt meg, nagy szolgálatot tehetett volna a magyar nyelvtudománynak.

Művei

  • Két humoros szinezetű toaszt. Szeged, 1864;

  • Mennyei manna. Ima és énekes könyv... Szeged, 1866. (2. kiadás. Pest, 1872. 3. kiadás. Budapest, 1883;

  • Egy szerény indítvány: Alakítsunk hazánk növendék ifjusága százezrei számából és számára egy szent Imre társulatot. Szeged, 1867;

  • Könyvjegyzék Győrffy Iván nyilvános kölcsönkönyvtárából Zentán. Szeged, 1867. (2. bőv. kiadás. Szeged, 1881);

  • Ötven magyar népdal és dallam, Szini Károly nyomán a magyar ifjuság számára. Pest. 1871;

  • A kath. hitvallástan kézikönyve. Középtanodák, képezdék sat. számára. Zenner Nándor után németből magyarítva. Pest, 1872. (2. kiadás. Bpest, 1875.);

  • Kis mennyei manna. Kath. ima- és énekkönyvecske. Szeged. 1866. (3. kiadás. Bpest, 1878.);

  • Népiskolai olvasó- és tankönyv. Magyar kath. elemi és néptanodák felsőbb osztályainak... használatára, számos képpel. Pest. 1870. (Ism. Új M. Sion. 2. kiadás. Budapest, 1874.);

  • Magyarország története. Esztergom. 1875;

  • Tréfás versek. Humorgyöngyök gyönyörködtető gyűjteménye. Pest, 1872. (Anthologia. Kis Nemzeti Múzeum 20. 2. kiadás Budapest, 1886.);

  • Garabonczás diák. Iskolás adomák, diákos ötletek... Közel ezeregy élcz. Budapest, 1878.

  • Földrajzi könyvecske népiskolai növendékek használatára. Esztergom, 1878. (30. kiadás. Esztergom, 1895.);

  • Magyarország története rövid kivonatban. Esztergom, 1878. (22. kiadás. Esztergom, 1895.);

  • Természetrajz kézi könyvűl népiskolai növendékek használatára. Esztergom, 1878. (19. kiadás. Esztergom, 1895.);

  • Természettan népiskolai növendékek használatára. Esztergom, 1879. (7. kiadás. Esztergom, 1895. a 11–14. sz. munkák németre s tótra is lefordíttattak és szintén több kiadást értek);

  • Hat humoros toaszt. Esztergom, 1880. (Mulattató Zsebkönyvtár 4. 3. kiadás. Esztergom, 1885.);

  • Szellemi sziporkák. Eredeti élczek, ötletek, szellemes szójátékok, adomák, kedélyes gratulatiók és felköszöntések gyűjteménye János deák irodalmi hagyatékából. Esztergom, 1890;

Last updated