Nagy Mózes

Esztelnek, 1630 - Zágon, 1709. február 8.

székely pap, tanár, iskolaalapító

Nagy Mózes születésének pontos évszámát nem ismerjük, de a feltételezések szerint 1630 körül születhetett. Tizenöt esztendős koráig szülőfalujában, Esztelneken nevelkedett, valószínűleg a nyújtódi ferenceseknél tanult, majd Nagyszombatra került. 28 éves korában Bécsben szentelték pappá. Hazatérése reménytelennek tűnt, így az ifjú pap misszionárius munkát vállalt a töröktől megszállt Dunántúlon. Vasváron és Nagykanizsa környékén volt plébános, ahol nagy buzgalommal végezte munkáját: kiváló szónok és igen határozott egyéniség volt. Huszonöt egyházközségben látta el a papi teendőket. Az itthonról érkező hírek még inkább fokozzák azon vágyát, hogy visszatérhessen szülőföldjére övéihez és „hogy a katolikus egyházat terjessze és a papság létszámát növelje". 1647-ben engedélyt kapott György esztergomi érsektől, hogy hazatérjen. Szebelébi Bertalan helynöktől azt a megbízatást kapta, hogy vezesse a szentföldi plébániákat, így Esztelnek, Lemhény, Nyújtód és Bereck plébánosa lesz, de ezen kívül ellátja Szentkatolna, Hatolyka, Imecsfalva, Petőfalva, Zabola, Zágon, Kőröspatak, Illyefalva községeket is. Hívei körében nagy szeretetnek és megbecsülésnek örvend. Egész életét a katolikus hit megerősítésére tette fel. Szebelébi Bertalan erdélyi vikárius támogatásával gvárdiánsága alatt elkezdi építeni a már meglévő esztelneki Szent György-kápolna körül a ferences rendházat. Éleslátásával nagyon gyorsan rájött arra, hogy sürgősen iskolára van szükség, mégpedig olyanra, ahonnan papok kerülhetnek ki (akkoriban Háromszéken csak három katolikus pap volt). Nagy Mózes 1686-ban esztelneken iskolát alapítot, amelynek vezetését az olasz származású Guarini Bonaventura mesteratya és Luciolli József Miklós atyák vállalták, de mellettük világi tanítók és tanárok is működnek: csíkcsomortányi Csomortányi Imre, altorjai Nemes Szabó Mihály, Litterati Tamás és berecki Kovács Miklós. Az iskola kettős tagozódású: elemi ismereteket és humán órákat adtak elő. A szabályzatot maga Nagy Mózes állította össze 1681-ben.

Nagy Mózes szekerével és zsákjaival nagyon gyakran gyűjtött és koldult ruhát, vásznat, posztót és élelmiszert növendékei részére. Bővíti az iskolát és konviktust építtet, addig a diákok családoknál laknak. A helyi papság nem segíti, a nemesség az állandó háborúskodásban anyagilag nagyon kimerült, tehát alig lehetett adományokra számítani. Testvére Nagy János ferences, 1690-től kezdődően egy ideig Esztelneken működik. 1690-ben már néhány végzős diák papi ruhát ölt (ekkor az iskolának már több mint száz diákja van). Az “eretnekek” ellenséges szemmel nézegetik az iskolát, de az olasz atyák magatartásukkal és tudásukkal igyekeztek bizalmat kelteni. Nehézséget okozott az is, hogy ezek az oktatók nem ismerték a magyar nyelvet. A felsőbb osztályokban nem volt gond, az alsóbbakban, ahol a magyar nyelv használata nélkülözhetetlen volt, bizonyára úgy oldották meg, hogy a felsőbbéves diákok tartották az órákat.

Az alamizsnagyűjtés egyre kisebb eredménnyel járt, de az iskola ennek ellenére nagyon jól működött. Az 1693-as jelentésből kitűnik, hogy két olasz páter, két magyar mester, egy szakács és egy szolga volt alkalmazva. 1694-ből ismerjük az első név szerinti kimutatást az esztelneki diákokról, amikor öt osztályban 91 diák van. Mint katolikus tanintézet az 1690-es években a legjelentősebb volt Erdélyben. Tehát az iskola nagyon látogatott volt, és jól működött, ezért azt ajánlották az alapítónak, vigye át az iskolát a Kézdivásárhely melletti Kantába a félreeső Esztelnekről. 1692-ben az olasz szerzetesek elhagyják az iskolát, helyükbe két magyar szerzetest küld a királyi Magyarország konventuális provinciálisa. 1696-ra felépül az új iskolaépület a Kantában, és már e két szerzetes vezetésével folyt az átköltözés (1696. november 20-án volt az ünnepélyes beiktatás). Az 1697-ben induló iskola messze földön híres, az oktatás kiváló, Nagy Mózes a papi teendői mellett kiválóan helytáll az iskola irányításában is.

Missziós útjai során 1709. februárjában megbetegedett, február 8-án hunyt el Zágonban. Földi maradványait végakarata szerint a kantai templomba vitték. Február 11-én rengeteg nép és papság jelenlétében helyezték örök nyugalomra a kantai templomban, a szentély elé. Munkásságának köszönhetően az esztelneki, majd a kantai ferences gimnázium a 17. század végén erdély egyik jelentős iskolája volt, 1687 és 1714 közt 27 éven át működött.