Mátyás József

Csíkszentmárton, 1930. június 27. – Déva, 2002. január 14.

festőművész, grafikus

A Csíkszentmártonhoz tartozó Csíkcsekefalván született. A csíkszeredai gimnáziumban 1941-1950 között, majd Kolozsvárott, a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben tanult 1950-1956 között. Mesterei: Abodi Nagy Béla, Andrásy Zoltán. 1956 óta tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének. A bányavidéki Petrozsényben telepedett le, vezetője lett a Zsilvölgyi művésztelepnek. A Zsilvölgyi Művésztelep 1955-ben jött létre, két-három kolozsvári évfolyam végzettjeiből, s nagyjából másfél évtizeden át együtt maradt. 1957 nyarán feleségül vette Geier Juditot. Házasságukból két gyermek született: Annamária és László István. 1971-ben a művészeti központ vezetőjeként Dévára költözött. Fametszeteket, festményeket alkot, 1990-ig középiskolai rajztanár. A Barabás Miklós Céh tagja. 1956-tól kiállító művész.

Festészetében az expresszionizmus eredményeit hasznosította. Valamennyi műve a balladák világára emlékeztet. Élénk színfoltokból a magyar népmesék, és egyetemes mondavilág alakjai bukkannak elő. Országos és külföldi tárlatokon állított ki: Moszkvában, Genfben, Bécsben, Helsinkiben, Athénban, Budapesten, Torinóban, Milánóban, Buenos-Aires-ben, Pekingben, Hyvinkääben, Ferrarában, Schwettingenben. 1960-ban részt vett a Velencei biennálén, 1980-ban a Besztercebányai Grafikai Biennálén. Aktív tagja volt a hortobágyi, a zalaegerszegi, rezi és a gyergyószárhegyi alkotótáboroknak. Alkotásai megtalálhatók magángyűjteményekben, valamint Magyarország, Románia, Franciaország, Finnország, Németország, Japán, Hollandia, Kanada, Svédország és az Egyesült Államok múzeumaiban.

Művei

Egyéni kiállítások

  • Nagybánya: 1958

  • Csíkszereda: 1967, 1991, 1996 – Megyei Múzeum Mikó vár, 2000 – Kriterion Ház kiállítóterme, 2012 - Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériája

  • Déva: 1973, 1975, 1979, 1982, 1987, 1995, 1998, 2000 - Melite Ház, 2002 – emlékkiállítás

  • Arad: 1973

  • Temesvár: 1975

  • Brassó: 1976

  • Csíkszentmárton: 1992

  • Debrecen: 1993

  • Törökszentmiklós: 1993

  • Gyergyószentmiklós: 2001 – pro Art Galéria

  • Székelykeresztúr: 2001 - Molnár István Múzeum

  • Kézdivásárhely: 2002 - Céhtörténeti Múzeum

  • Sepsiszentgyörgy: 2002 - Gyárfás Jenő Képtár

  • Szolnok: 1993, 2003 – Városi Művelődési és Zenei Központ kiállítóterme, 2009 - Damjanich János Múzeum

Kiemelt csoportos kiállítások

  • XXX. Velencei biennálé, Velence (Olaszország) - 1960;

  • Besztercebányai Grafikai Biennálé, Besztercebánya (Csehszlovákia) - 1980;

  • Schwetzingen (Németország) - 1989;

  • Erdélyi Őszi Tárlat, Vármegye Galéria, Budapest - 1993;

  • Barabás Miklós Céh Országos Kiállítása, Kolozsvár - 1999;

  • Határok nélkül, Vármegye Galéria, Budapest - 2001;

  • „Felezőidő”- Romániai magyar művészet 1965-75, Ernst Múzeum, Budapest - 2002;

Monumentális alkotások

  • Petrozsényben (közös alkotás) - 1968

  • Brádon - 1972

  • Hajdúhadházán: Balmazújvárosi ballada - 1994

Állandó kiállítá

  • Csíkszentmártonban 1996-tól, az állandó kiállítás teljes anyagát, 38 alkotást a művész szülőfalujának adományozta. Megtekinthető a Csíkszentmártoni Kulturális Központban.

Díjak

  • A Romániai Képzőművészek Szövetsége grafikai I. díja, 1958-ban;

  • A Romániai Képzőművészek Szövetségének a monumentális művészetért járó II. (csoport) díja, 1968-ban;

  • A Besztercebányai Grafikai Biennálé díjával, 1980-ban;

  • Zalaegerszeg képzőművészeti alkotói díja, 1999-ben;

  • Déva városának díszpolgára 1999-ben;

Emlékezete

A művész emlékére szülőfalujában évente alkotótábort rendeznek a Szentmárton Alapítvány és a Csíkszentmártoni Polgármesteri Hivatal szervezésében. Az alkotótábor kiállítással ér véget.

Last updated