Egyed Emese

Kolozsvár, 1957. július 5. –

pedagógus, egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész

Szülei Egyed Ákos történész és Fábián Emese, Egyed Péter költő testvére. 1976–1980 között a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem francia-magyar szakos hallgatója volt. 1980–1988 között a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum magyar szakos pedagógusa volt. 1988–1990 között az Utunk szerkesztőjeként, 1989–1990 között pedig rovatvezetőjeként dolgozott. 1990–1991 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtudományi tanszékén tanársegéd, 1991–1997 között adjunktus, 1996-ban doktorált. 1997–2002 között docens, 2002-től egyetemi tanár. 1998–2007 között az irodalomtudományi tanszék vezetője, 2004-től doktorátusvezető. 1990–2001 között a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztője, valamint a Helikon és e folyóirat Szempont rovatának külső munkatársa volt. 1997–2001 között az Erdélyi Múzeum szerkesztőjeként tevékenykedett. Kolozsváron egyetemi színpadi; Nagyváradon, Debrecenben pedig bábszínházi dramaturg.

Művei

• Délvidék (versek, 1988);

• Madárcsontú versek (versek, 1993);

• Himnusz csipkefával (versek, 1993);

• Élővizek (versek, 1995);

• Három dió (gyermekversek, 1997);

• Csönd (versek, 1998);

• Mesék (mesék, 1998);

• Kard és penna. Tanulmányok a felvilágosodás magyar irodalmáról (tanulmányok, 1998);

• Levevék fejemről Múzsák sisakomat (Barcsay Ábrahám költészete), 1998);

• Olvasó nappal, író este (esszék, tanulmányok, 2000);

• Kacor! És más bábjátékok (bábjátékok, 2000);

• Adieu, édes Barcsaym (monográfia, 2001);

• Hajnalének (versek, 2002);

• Levélajándék. Borsszem könyvek (gyermekversek, 2002);

• Ötven csillag (versek, 2008)