Tóth Sámuel

Kézdivásárhely, 1809. október 29. - Kézdivásárhely, 1889. február 16.

honvéd ezredes, a brassói Fellegvár védője

Tóth Sámuelt 1809. október 29-én keresztelték Kézdivásárhelyen. Írnok káplárként kezdte pályafutását a II. Székely Gyalogezrednél, az 1848-49-es szabadságharc nagyszebeni csatájában, 1849. január 21-én, tűnt ki legelőször. Ő vezette azt a nagyrészt kézdivásárhelyiekből álló csapatot, amely elsőként tört be az erdélyi szászok fővárosába, elfoglalva két ágyút. Hősiességéért a hadszíntéren maga Bem tüntette ki, III. osztályú katonai érdemjellel.

Ebbe a csatába elkísérték fiai, a 17 esztendős Sámuel és az alig 16 múlt Károly is; utóbbi életére megnyomorodott az ütközetben. Ifjabb Sámuel is megsérült, ám felgyógyulva folytatta a harcot, majd később az Olasz Légióhoz csatlakozva, külföldön halt meg.

Nagyszeben után Kiss Sándor egységében vitézkedtek tovább, és június 20-án Lüders tábornok ötszörös túlerőben levő seregével ütköztek meg Tömösnél. Több roham után a cári csapatok végül felülkerekedtek, és 20-án megnyílt számukra az út Brassó felé. Ekkor a védelmet újjászervezték, és a Tóth Samu ezredes vezette 86. honvéd zászlóalj két százada négy ágyúval felvonult a Fellegvárba, hogy feltartóztassák a Háromszék felé tartó ellenséget. Lüders már estére a Fellegvár alá érkezett. Felküldött a várba egy levelet, amelyben a túlerővel szembeni megadásra szólította fel a kis csapatot, szabad elvonulást ígérve. Szemtanúk szerint, válaszként Tóth Samu kiállt a vár fokára, és a következő szöveget kiabálta le Lüders tisztjeinek: „Európa előtt tudva van, hogy igaz ügyért, szabadságért harcolunk. Minket a haza azért helyezett ide, hogy e várat a bitorlók és szabadságunkat letiporni akarók ellen védelmezzük. Ezért mi a zsarnokság szolgáinak semminemű fenyegetéseitől vissza nem rettenünk, hanem utolsó emberig védeni fogjuk e várat”.

Tóth Sámuel ezredes, az 1848- as szabadságharcban a sokszoros túlerővel szemben két napig védte a brassói Fellegvárat, feltartóztatva Lüders tábornok hatalmas seregét. Tóth Samunak hívták a kortársak, és nagy tisztelet övezte életében, azután a család őrizte az emlékét.

Két napig ostromolták az erődítményt, míg azt annyira megrongálták, hogy az életben maradott 180 emberére való tekintettel, Tóth Sámuel 23-án hajnalban kénytelen volt feladni az értelmetlen küzdelmet. Mikor Lüders felvonult a várba, elcsodálkozott a kisszámú csapat láttán, és tisztelete jeléül a sebesülteket saját orvosai gondjára bízta, majd ellátta a foglyokat élelemmel, és csak azután adta át őket az osztrák katonai parancsnokságnak.

Tóth Sámuelt, tisztikarával együtt a nagyszebeni várba zárták. Amíg börtönben volt, a hírhedt Kovács kapitány elkobozta a vagyonát, és kegyetlenül üldözte a hét gyerekkel otthon maradt feleségét, Szabó Otíliát. 1851-ben kiszabadult a börtönből, és egy ideg visszavonultan élt Kézdivásárhelyen. Később, mint városi képviselő és rendőrkapitány vállalt szerepet, majd postamesterként vonult nyugállományba. Aktív tevékenységet fejtett ki a köz érdekében: 1869-ben a kaszinó elnöke, és részt vállalt a Stefánia menedékház alapítási munkálataiban. 1889. február 16-án hunyt el.

Itt jegyezzük meg, hogy Lüders megadásra felszólító levelét és egy átlőtt honvédzászlót 1907. március 28-án, ünnepélyes külsőségek között Török Andor polgármester vette át a 48-as párt nevében, az akkor még életben levő kantai nemzetőröktől. Az ereklyéket később a Székely Nemzeti Múzeumnak ajándékozták.