Bajkó Mátyás

Gyergyóditró, 1925. március 1. - Debrecen, 1999. október 3.

neveléstörténész, címzetes egyetemi tanár

Szülőfaluja, Gyergyditró iskolája után, a csíksomlyói liceum, a kolozsvári egyetem, majd a háború utáni években Debrecen következik. A debreceni egyetem bölcsészkarán a magyar-történelem szakon végez. Első fontosabb munkáját a székelyföldi magyar népmesék világáról írja, majd a református kollégiumok erdélyi és magyarországi történetére a felvilágosodás korában kutatási témát karolja fel. Munkásságát több mint 170 közlemény, 5 kötet és számos más ihletésű írás jelzi. Nevéhez kötődik az iskolakultúráról, csakúgy, mint az összehasonlító pedagógia érvényességéről szóló nemzetközi szakmai vita.

A Magyar Pedagógiai Társaság Neveléstörténeti szakosztályának elnöke, a Hajdú-Bihar Megyei Neveléstörténeti Egyesület tagja, a Magyar Írószövetség tagja, az Erdélyi tükör kulturális magazin alapítója volt. A Magyar Comenius Társaság, illetve a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának Neveléstörténeti Albizottsága és a Debreceni Akadémiai Bizottsága, a Pedagógiai Munkabizottságnak állandó tagja, az utóbbiban két ciklusban elnöke volt.

Bajkó Mátyást Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara 1999. október 5-én saját halottjaként búcsúztatta. Az egykori professzor előtti tisztelgéskét, 2016. szeptember 17-én egykori kutatócsoportja kopjafát állított a debreceni köztemetőben.

Munkái

  • Kerekes Ferenc felsőoktatási szisztémája (1957);

  • Nemzeti nevelésügyünk a reformkorban (1969);

  • A főbb iskolakollégiumok belső életének fejlődése a reformkorban (1972);

  • Kollégiumi iskolakultúránk a felvilágosodás idején és a reformkorban (1976);

  • Kálvin és a református iskolakultúra (1986);

  • A magyarországi és az erdélyi református kollégiumok 1777 és 1848 között (1992).

Last updated